Szeretettel köszöntöm honlapomon! Engedje meg, hogy pár szóban bemutatkozzam.
Tóth György vagyok 1982 januárjában láttam meg a napvilágot.
Teljesen materialista családban nőttem fel, de kiváncsiságom hamar arra az útra terelt, amelyen mind a mai napig járok, a szeretet gyógyító erejének útján.
Ez az út 1996-ban indult. A csontkovácsolással is ebben az esztendőben kezdtem el foglalkozni. Igazából kitüntettett tanítóm nem volt, mondhatni ellestem a technikákat, amelyet az elmúlt 10 évben saját magamra hangolva továbbfejlesztettem.
Röviden szeretném Önt megismertetni a saját csontkovácsolási technikám lényegével.
A csontkovácsolás egy ősi módszer.
Más országokban és Magyarországon is sok helyen csontokra történő nyomó-feszítő mozdulatok következtében érik el, hogy egy-egy csont - amelyik valamilyen rendellenesség miatt, külső mechanikai sérülés vagy rossz izomtartás következtében mozdult el a helyéről - a helyére ugrik.
Sok-sok páciens tapasztalhatta már, hogy ez általában hatásos, de gyakran igen nagy fájdalommal járó módszer.
Amit jómagam csinálok, az mechanikájából kifolyólag egy egészen más módszer, ami nem csontkovácsolásnak, inkább egyfajta masszázsnak nevezhető. Nem erőkifejtéssel dolgozok, hanem nullponti energiával ellazítom az izmokat. Nevezhetjük ezt szeretetenergiának, ami tulajdonképpen egy nagyon finom rezgés. A teljesen ellazult izmok következtében a csont szinte magától helyre ugrik, vagy nagyon kis segítséggel helyrebillenthető.
Ennek a technikának az egyik alapja az úgynevezett nullpont energiás kezelés, melyet a világon testen áttörténő kezelés formájában még nem nagyon adnak át rendkvüli ereje miatt. ennek a technikának az elsajátításához 10-20 év szükséges, de tárgyi eszköz használatávall bárki számára elérhtővé válik! A másik alapja az un. YUMEIHO masszázs, ami több masszázs technikán keresztül Japánban alakult ki, aminek a lényegét adó elődje a Shiaccu masszázs volt. A YUMEIHO technika tehát egy keleti masszázs technika, hazánkban csupán néhány éve ismert, ami egy olyan komplex izület stimuláló, energetikai elemeket is tartalmazó, egész testi gyúrás-masszázs, amelynek célja a test szimmetriájának és harmóniájának a visszaadása és fenntartása. E két szó, szimmetria és harmónia, rendkívül fontos. Ha a szimmetriából a test kiesik, elfordulunk jobbra vagy balra, nyomjuk a bal tüdőnket, jobb tüdőnket, nyomjuk a májunkat, vesénket, feszítjük a belsőinket, akkor ezek nem tudnak rendesen működni.
Alkalmazási területe az egész testre vonatkozik, ez is a lényege, hogy mindig egész testet kezelünk, soha nem részeket. Tehát ha valakinek fáj a bal válla, vagy bal térde, hiábavaló csupán a bal térdet helyre igazítani, a beteg 10-20 perc múlva jelzi, hogy a csípője fáj. Tehát az a probléma, zavar, ami kialakult a testben, az azért alakult ki, mert a test izomzata megfeszül a gerincoszlopnál vagy a csípőnél, aminek következtében a terhelés a térdet, bokát, az izületeket másként érinti, ezáltal fájdalom jelentkezik.
A fájdalom mindig Isten ajándéka. Figyelmeztet, hogy valami nem jól működik a szervezetben, ezért nagyon fontos a szimmetriát, harmóniát visszaállítani, s így a szervezet képes rövid időn belül regenerálódni.
Nem arról van szó tehát, hogy egy gerincsérvet, porckorongsérvet csak úgy eltüntetünk, hanem hogy a gerincoszlopot visszarakjuk a helyére. A porckorong olyan, mint egy kis labda, oldalt kitüremkedik, mivel össze van nyomva. Ha az valamelyik oldalra elnyomódik, akkor ott nagyobb kitüremkedés lesz, de ahogy a gerincoszlopot visszaállítom az egyenes állapotába, abban a pillanatban a kitüremkedés mind a két oldalon egyforma és a porckorongnak az oldalon lévő merevítő fala megkeményedik, mint ahogy a csont összeforr. Ezek után többé már nem beszélhetünk gerincsérvről. A kezelés után kb. 2-3 hétig kell vigyázni arra, hogy lehetőleg ne emeljünk hirtelen. Azután a porckorong megerősödik, és amennyiben a szakember jól dolgozott, a gerincsérv többé nem jelentkezik.
Tehát alkalmazási területe az egész testre vonatkozik, mindig a test harmóniája a leglényegesebb. A gerincoszlop helyreállításával azonban nemcsak a gerinc- vagy porckorongsérv kezelhető. Azzal, hogy a gerincoszlopot helyreállítjuk máj-, vese-, epe-, szívproblémáink oldódhatnak meg egy csapásra. Egyszerűen arról van szó, hogy a gerincoszlopon keresztül minden szervtől információ megy fel az agyba és jön vissza a szervhez. Utasítás, hogy mit kell tegyen. Miután szerveink megfelelő információhoz jutnak, testünk regenerációs képessége folytán azonnal beállítja az ideális működést.
Ezen módszerrel szinte hihetetlen gyógyulásokat lehet elérni, mert minden olyan zavar, amit a gerincoszlop elmozdulása váltott ki, egy pillanat alatt elmúlik.
Egy beteg ember csodát vár egy másik embertől, de azok a csodák csakis a kezelt páciensen múlnak, az ő akaratán és hitén. Célom, hogy a jövőben, csakúgy mint eddig is minél több ilyen csodát élhessek át a páciensekkel együtt!
Ha ön is szeretné megtapasztalni mindezeket, kérem keressen fel elérhetőségeimen. Szükség esetén az ország egész területére elutazok, amennyiben igényt tart rám.